A Pekingtől hat órányi vonatozásra fekvő Datong és környéke megannyi érdekességet rejt magában. Csak arra vár, hogy a lelkes turisták felfedezzék. Csak legyél elég felkészült a dermesztő hidegre!
A második nap reggele naaagyon lassan indult. Tegnap mindannyian fáradtan rogytunk az ágyba, és hiába beszéltük meg, hogy korán (reggel nyolckor – az korán van??? Bruhaha!) kelünk fel másnap, senkinek nem akaródzott kimászni a meleg dunyha alól. Ezt misem indokolta jobban, mint a kinti -7 fokos hőmérséklet! -7 fok! Dermesztő. Szerencsére a szobában volt valamicske fűtés. De hát akkor is -7 fok!
A csapat harcedzett magyar fele (ötünk közül ketten) persze időben kimásztunk az ágyból, majd azon morfondíroztunk, miként keltsük fel punnyadt, külföldi barátainkat. Miután ki-ki összekészülődött, már csak az a kérdés maradt, hogyan jutunk el az aznapi célállomáshoz: a Függő Palota-kolostorhoz.
A legegyszerűbb módja, ha taxival közelítjük meg a Datongtól 60 kilométerre fekvő kolostort. Igen, de öten kettő taxit kellett volna béreljünk, és ez nem fért bele szűkös költségvetésünkbe. Másik megoldás, ha a távolsági busszal elutazunk Hunyuanba, majd onnan busszal vagy taxival a sziklafalhoz. Emellett döntöttünk. Már csak azt kellett kiderítenünk, honnan indulnak a távolsági járatok. A kínai módszert választottuk: kérdezz meg mindenkit, aki az utadba kerül, és eljutsz a célállomáshoz. Ezzel az a probléma, hogy a kínaiaknak eddig két fajtáját véltem felfedezni: egyikük akkor sem mondja meg az útirányt, ha tudja (mert egy külföldinek olyan bonyolult elmagyarázni); másikuk akkor is megmondja, ha nem tudja. (A kínaiak gyakran eltévednek.) Sajnos a recepción nem kaptunk világos tájékoztatást a buszmegálló hollétét tekintve, ezért bementünk a közeli utazási irodába.
Itt nagyon előzékenyen fogadott egy középkorú férfi, aki rögtön meglátta a lehetőséget! Felajánlotta, hogy fejenként 100 yuanért elvisz minket kisbusszal. Angolul is megpróbált meggyőzni minket (és ha valaki angolul szól hozzád, azt jelenti, hogy sokba fog ez neked kerülni). Az ajánlata megosztotta a társaságot, mivel a magyar fele nem akart ilyen sokat fizetni az utazásért, ugyanakkor a többiek a kényelemre voksoltak. A hosszas tanakodás és vitatkozás meghozta az eredményét, ugyanis sikerült fejenként 84 yuanra lealkudni a fuvart. Az egyébként még így is magas összeget (a szállásunk két éjszakára kevesebb volt) végül közmegegyezéssel kifizettük.
Tíz percen belül már meg is érkezett a kisbusz, és végül dél tájban elindultunk a templom felé. A kocsi modern, meleg és tiszta volt. Utazásunk során az egyetlen luxus, amit megengedtünk magunknak. Sokáig tartott, mire megérkeztünk a hegyhez, Heng-shanhoz (恒山). Annyira luxusbusszal mentünk, hogy útközben még filmvetítés is volt: a Múmia 3-at néztük meg (most láttam először, és okkal nem néztem meg korábban). Az ablakon kívül azonban az újonnan épülő Datongot, a szén fővárosát csodálhattuk meg.
A várostól csupán néhány kilométerre már füstölögtek az erőművek, ezért nincs sose jó levegő Datongban. Emlékszem, nemrég olvastam az online híroldalakon, hogy Budapesten milyen szennyezett volt a levegő! Hát ez itt a mindennapok. A város a kínai emberek türelmét gyors fejlődéssel hálálja meg. Úton-útfélen mindenütt frissen felhúzott emeletes házakat lehet látni. A homokos utcákat, itt-ott térkövezett részek váltják. Az autópálya egy részén pedig terelés volt, az éppen épülő lakópark és a bekötő szakaszok miatt.
Kicsit később a kínai vidék is megmutatta magát. Elhűlve kérdezte egyik barátom: “Szerinted, itt tényleg laknak emberek?”. És semmi kétség: a házak között játszottak a gyerekek, a földek meg voltak művelve. Bár ez csak egy kis kóstoló volt a vidéki életből, nagy hatással volt ránk. Főleg annak tudatában, hogy Kína lakosságának több mint fele (körülbelül 730 millióan) még mindig vidéken laknak. Persze nem mindenki él nyomorban, de a gyorsan fejlődő Kínában a vidékiek szívták meg. Minden tekintetben.
Másfél órás kocsikázás után végül megérkeztünk a Függő Palota-kolostorhoz (悬空寺). Jegyvásárlás után, irány a 491-ben épült kolostor (amit aztán két dinasztia is átépített). A hegy lábától nézve valóban olyan, mintha csak odafestették volna a faépületeket. Varázslatos látványt nyújtott, ahogy a bejárattól egyre közelebb és közelebb sétáltunk a buddhista remekműhöz.
Varázsából azonban sokat veszített, mikor egy órát kellett sorba állnunk, hogy bejussunk. A hegy takarásában ráadásul nagyon hideg is volt, a hegy lábánál lévő vízfolyáson gyerekek korcsolyáztak. Dideregve vettük egyesével felfelé a lépcsőfokokat a tömegben. És…
És.. Közelről már korántsem annyira lenyűgöző, mint gondolnánk. Egyrészt régi épület. Nyilván, hiszen 1400 éves. Azonban ez Kínában sosem probléma. Ami régi, annak kicserélik az elemeit újra. Így bármelyik templom megáll ezer évig is, a faalkatrészek ugyanakkor csak tíz-húsz évesek. Itt legalább ötven-hatvan évesek voltak. Ami egy sziklafal oldalára függesztett templomnál cseppet aggasztó. A másik, hogy a dekorációt sem igyekeztek felújítani, ezért közelről elég jól lehetett látni, ahogy pereg le a festék a fatemplom falairól.
Miután lejöttünk a kolostorból már indultunk is vissza. Sajnos, semmilyen más érdekességgel nem kecsegtet a Függő-kolostor és környezete. Szerencsénkre a sofőr tényleg megvárt minket (az idegenforgalmi irodában történt alkudozás után kicsit aggódtunk). Félálomban, békésen bóbiskolva telt a visszaút. A belvárosba kértük a fuvart, mert még szerettünk volna körülnézni, esetleg vásárolni. Elmentünk egy étteremhez is, de nagyon drága volt. Így rövid séta után megpróbáltunk visszajutni a pályaudvarhoz. Azonban ez nem bizonyult egyszerű feladatnak. Hiába kérdeztünk meg mindenkit, a buszmegállót sehogy sem sikerült megtalálni. Pedig sokan szerettek volna nekünk segíteni, egy néni még pénzt is adott buszjegyre. Majd egy óra tévelygés után, végül egy fiatal srác megsajnált minket, bezsúfolódtunk öten a luxusautójába, és ingyen kivitt a vasútállomáshoz. Ilyenek a jólelkű kínaiak!
Mielőtt összerogytunk volna a szobában, beültünk a sarki étterembe, ahol megkóstoltuk a helyi specialitást, a Daoxiaomiant (刀削面). Ez egy tésztás leves, Shanxi tartomány különlegessége. A tésztát egy hatalmas tömbből késsel vagdossák le a szakácsok, majd meglocsolják húsos raguval. Vacsora után jóllakva indultunk vissza a szállásra. Hosszú alvást terveztünk az utolsó napunk előtt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: