Pekingből hatórányi vonatozás után lehet elérni Datongot. A kínai léptékkel közepes méretű települést valamivel többen lakják mint Budapestet, de szépségben és fejlettségben bőven alulmúlja fővárosunkat. Hogy mi csábított az ország északi részén fekvő, szmogos városba? A turisták miért hajlandók akár -7 fokban is meglátogatni a települést?
A pekingi nagy nemzetközi konferencia (APEC) meghozta a kedvemet az utazáshoz. Két hónap pekingi lét után már mást is szerettem volna látni. Négy barátommal közösen, a nem túl messzi Datong (大同) mellett döntöttünk: vonattal hat-hat és fél óra alatt elérhető a kínai fővárosból.
A vonatjegyet előre megvettük, hogy ezzel ne legyen probléma (amit egyébként az utazás előtt négy órával elvesztettem). Mivel Datong kisváros, ezért csak ún. lassú vonattal lehet megközelíteni a települést. A hat órás útra tekintettel alvó jegyet vettem, később egyáltalán nem bántam a döntésemet. Mi hárman a “puha ágyas”, másik két barátunk “kemény ágyas” jegyet váltott. A különbség természetesen nem az ágyban rejlik, inkább az intimitás fokát jelzi. A puha ágy kétszintes emeletes ágyat jelent, és nem elhanyagolható tényező, hogy van ajtó, így csak négyen osztoznak egy szobán. A kemény ágyas kocsi egy nagy hálóterem, amit háromszintes emeletes ágyakkal zsúfoltak tele. És persze 50 yuan árkülönbség. Hogy megéri-e? Nem vagyok biztos. Külföldiként, akit mindig megbámulnak, talán igen; viszont ha ezen túllendülünk, már kényelmesen is érezhetjük magunkat a hálókocsiban. Egyébként is éjszaka mindenki alszik.
A vonatunk hajnali háromkor indult a Pekingi Vasútállomásról. Egyetlen aggasztó tényező, hogy ilyenkor nagyon nehéz kijutni a pályaudvarra. Miután sikerült taxit szereznünk, és kiérkeztünk, tömeg és bűz fogadott minket. Maga a pályaudvar szépen néz ki, kívülről. Azonban belül nem túl tiszta. Nem mintha ez nálunk másképp lenne! Viszont Pekingben nagyon sokan használják, és nem csupán várakoznak a termekben, de ott alszanak, esznek és élnek is. És bár van kijelölt dohányzószoba, mindent áthatott a cigarettaszag.
Indulás előtt fél órával már elkezdtünk tülekedni a kapunál, majd egy rövid ellenőrzés után, mindenki rohant a vonathoz. Itt egy kedves kalauz fogadott, aki elvette a jegyünket és adott egy kártyát, amit aztán később semmire sem használtam. Bementünk a kabinba, és elfoglaltuk az ágyunkat. Az utitársunk egy kedves, idős néni volt. De nem sokat beszélgettünk, csak bezuhantunk – az egyébként tiszta – ágyba, és már aludtunk is. Másnap reggel ébresztő fogadott, így nem téveszthettük el a célállomást, a datongi pályaudvart. Így az első vonatutam nagyon jól telt.
Miután megérkeztünk lázas szálláskeresésbe kezdtünk. Először egy elegánsabb hotelben érdeklődtük meg az árakat: 200 yuan egy éjszaka? És már mentünk is egy olcsóbb hostelbe. Itt 120 yuan egy éjszaka. Majd egy olcsóbb helyre, ahol miután megláttak, azt mondták, sajnos már nincs hely (külföldieknek). Végül a negyedik hely lett a befutó: itt két éjszakáért összesen 80 yuant fizettünk. Nagyon baráti ár, és egy kicsit koszos hely. Viszont nem voltak se csótányok, se patkányok, de meleg víz, sőt langyos radiátor is akadt. Így nagyon elégedetten és fáradtan indultunk az aznapi kirándulásra.
A szállásunk a pályaudvar közvetlen közelében volt, ahol a 4-es busz megállója is. Ezzel beutaztunk a belvárosba, ahol megebédeltünk egy kis, csöndes helyen. Az egész bolt nem volt akkora, mint a szálláson a szobánk. De bent sok kínai ebédelt, ezért gondoltuk, hogy nem lehet rossz az étel. Nagy örömmel fogadtak minket, míg az utcán időről időre gyakrabban tűntek fel kíváncsiskodó kínaiak. Enyhén csípős, házi készítésű tésztát ettem, ami leginkább a nokedlire hasonlított. Meg volt lángos is, bár biztos nem így hívják kínaiul. Közben a többi kínai vendéggel beszélgettünk, sőt fotózkodtak is velünk. Ebéd után felszálltunk a 3-as buszra, és megérkeztünk a nap csúcspontjához, az UNESCO által Világörökségnek nyilvánított a yungangi sziklatemplomhoz (云冈石窟).
A turistalátványossághoz újonnan épített fogadóhelyiségen át jutottunk el. Minden modern és új volt. Szerencsére a szobrok nem annyira, őket 460 és 494 között faragták. A fogadótérből egy oszlopsorhoz majd egy tó közepén álló templomhoz érkeztünk. Mivel kicsit későn indultunk útnak, ezért sietősen haladtunk végig a buddhista templomon, így a sziklafalba vájt fülkékben várakozó buddhákat még napfénynél tudtuk megcsodálni.
Rövid séta után el is értük az első szobrokat, illetve a szobormaradványokat. A kis fülkékben, barlangokban álló buddhák még az edzettebb kínai turistákat is lenyűgözték. Bár sok adomány nem hagytak a szobrok előtt, és imádkozni is csak néhány embert láttam, azért a legateistább kínaiak szeme is tágra nyílt a gyönyörűségtől.
És nem csupán tíz vagy húsz buddhaszobor található itt, körülbelül 50 000 kisebb és nagyobb istenség ül 1200 fülkében, köztük 53 jelentősebb szobor van. A nap hátralévő részét itt töltöttük, és este, sötétben futottunk a buszmegállóhoz, hogy még az utolsó járatok egyikét elérjük. Megfáradtan és megfagyva értünk vissza a szállásra.
Később még beültünk egy kis étkezdébe, de annyira rossz volt az étel, hogy rögtön utána bementem a kisboltba, vettem valami erősebb alkoholt, a biztonság kedvéért. Azon az éjszakán mindannyian jól aludtunk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: